holdleany

Indigó a napsütötte teraszon röpködött, anyukám a konyhában szöszmötölt. Szeretem a meleg őszi napokat, érezni a kellemes őszi illatokat. Elhatároztam, hogy meglátogatom Katit, olyan régen láttam ugyanis. Fél óra múlva már kopogtattam nála, de amikor meglátott, leesett az álla.

 Holdleány, mi járatban jársz itt, hiszen még nincs éjszaka kint?

Meglepett ez a fogadtatás, láttam arcán egy kis szomorkodást.

- Talán rosszkor jöttem hozzád, vendéget vársz?

Kati az ajkába harapott, teljesen összezavarodott. Látszott, hogy hazudni kényszerül, ami egyenesen szívére ül.

- Most nem érek rá, nagytakarításban vagyok egy órája már. Ne haragudj Holdleány, majd máskor talán.

Ezzel becsukta orrom előtt az ajtót, de még az utolsó pillanatban észrevettem Manót. Mit kereshet Katinál és miért titkolóznak egyáltalán?

Megkerültem a házat, gondoltam, ha már itt vagyok, megnézem a tájat. Hátul két kerékpárt találtam, hogy kié volt? – egyet találhatsz!

Sári és Panni is ott volt Katinál, most már kíváncsi lettem igazán. Mi folyik itt, miért nem akarják, hogy részt vegyek én is?

Úgy éreztem magam, mint akit elárultak, a jó barátaim hátba támadtak. Kihagynak engem a játékból, igen csak megfogyatkoztam barátokból.

Szomorkodtam magányosan hazafelé, már minden rosszat képzeltem magam elé. Dühös voltam rájuk.

- Többé nem fogok szólni hozzájuk!

Nagy búsulásomból Indigó rázott fel, aki elém jött sebesen.

- Legalább te itt vagy nekem, míg a barátaim cserben hagytak engem.

Bezárkóztam a szobámba, rosszkedv tört rám magányomba.

Édesanyám kért meg menjek a patakra, egy kis vizet hozzak a ruhákra. De nekem semmi kedvem nem volt, anyukámra is csak haragom szólt.

- Hagyjatok engem békén, cserben hagytak a barátnőmék.

Édesanyám nyugtatott kedvesen, meggyőzött, hogy az a víz kell, de sürgősen. Nem volt mit tennem, el kellett mennem.

Az úton már jobb kedvem lett, kellemes illatot éreztem. Hirtelen el is felejtettem szomorúságom okát és barátaim titkolózását.

Kellemesen meleg érzés öntötte el szívem, mikor valamilyen boldogság előtt áll az ember.

Felnéztem az égre, egy kósza lampiont láttam szállni a széllel. Követtem szememmel a színes lámpást, előttem felgyulladtak a fáklyák.

Ott álltak mindannyian, Manó, Kati, Sári és Panni. Béla bácsi családjával és Maszatkával. Elöl voltak a kisebbek, Klaudia, Teki és fia. Az angyalok hoztak le bárányfelhőket, azokat tologatták ide-oda.

Hiszen az egész erdő megjelent és akkor leesett.

- Most lesz a szülinapom és ti megleptetek ez alkalomból?

Hangos nevetésben törtek ki, biztosan furcsán néztem ki.

Jöttek egyesével köszönteni, ajándékaikat átadni. Én még mindig a föld felett jártam, ezt álmomban sem vártam.

Katin volt a sor, rövid habozás után így szólt:

- Ne haragudj, hogy elküldtelek ma, de annyira össze voltam zavarodva.

- Ó, én már nem haragszom, már teljesen elszállt haragom. Bevallom, hogy rosszul esett, de előbb ítélkeztem, mint kellett. Egyből a rosszra gondoltam, magamat magányba sodortam. Elhamarkodottan kaptam fel a vizet, legközelebb számolok tízet. Köszönöm nektek ezt a csodás estét, az erdőlakók szeretetét.

A születésnapom az erdő közepén ért véget, amikor kialudtak a fények. A lámpásokat az égnek eresztettük, az égnek tisztelegtünk.

Tanulságos volt a mai nap, bosszúságot én okoztam magamnak.

Ne ítélj elsőre, inkább szálljon el haragod örökre.

A mese előző részét itt olvashatod:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-indigo

A mese következő részét itt találod:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-gyuri

Egy szép őszi napon Béla bácsi horgászott a patakon. Maszatka is ott volt vele, fájt a foga a rövid keszegre. Nem csak Kormos szerette a halat, Maszatkával sokszor hajba kapott. A kutya-macska barátság ebben a mesében sem működött, na de egy szúnyog éppen arra zümmögött.

Béla bácsi érezte, hogy a nap már megy lefelé, csomagolta is össze szerelékét. Kapás akadt bőven e napon, de hal egy sem maradt a zsinóron.

- Sebaj, jó halásznak idő kell a nagy halára. Nem jön az csak úgy magától, edződjön a halász a sok kapástól!

Megfogta kutyáját és elindult haza, otthon már várta kis családja és a vacsora.

Ültem a patak mellett egy faágon, körülöttem pillangók repültek varázslón. Néztem Béla bácsit, amint horgászott, amikor egy lepke az orromra táncolt.

Oly gyönyörű volt a selyem szárnyával, felrepültek fejemre párjával. Hallgattam szárnyaik összecsapását, és szívem szüntelen kalapálását.

Ismeretlen érzés töltött el, a pillangók csak táncoltak fölöttem. Nem mostanában láttam ehhez fogható égi látványt, színűkben felfedeztem a mályvát. Olyan lilásak voltak egészen, néha rózsaszínek merészen. Csodálattal figyeltem, megbabonáztak teljesen.

Egy lepkelány elindult a Sötét Barlang irányába, a többiek lassan szálltak a nyomába. Nem meséltem még nektek erről a helyről, pedig hallottam már a rejtélyről.

Tanakodtam mi tévő legyek, a lepkékkel elmenjek? Vajon engem hívnak oda, miért szálltak tova?

Követtem a lepkéket végig az ösvényen, rózsaszirmokat szórtam a sövényre. Repültek fel, majd le, egymás után szálltak az égbe és a mélybe. A barlang előtt egy kört alkottak, valamit mondani akartak.

Néztem a szabályos kört az égben, majd benéztem a barlangba, jó mélyen. A kör a tündérek jele volt erdőnkben, ők alkották baj esetén kendőben.

Tán egy tündér került bajba, ő küldte a pillangókat orromra?

Mielőtt választ kaptam volna, a pillangók berepültek a barlangba. Nem volt más választásom, utánuk mentem a sziklákon. Mentünk be a barlangba, a pillangók világítottak a falra.

A pillangók elértek egy elágazást, két irányba vonultak tovább. Válaszút elé állítottak, további segítséget nem adtak. Most már egyedül kell megoldanom a rejtélyt, feladták nekem a leckét.

Vajon melyik utat válasszam, hogy a tündért megtaláljam?

Sokszor mondják, hogy válaszd a helyes utat, de hogy melyik a helyes, azt senki sem tudja. Azon a bejáraton mentem át, amerre a lepkelányok repültek tovább. Egy belső hang sugallta: menj csak arra!

Mindenkinek van egy belső hangja, csak nem mindig hallgatunk arra. Pedig sok rossz döntés megelőzhető lenne, ha a belső hangodra hallgatnál időben!

A barlang egy forráshoz vezetett, a forrásban egy tündér fekhetett. A lepkelányok kört alkottak felette, be volt csukva a szeme.

Mozdulatlanul feküdt a forrás vízében, pirospozsgás volt az arca a víz tükrében. Néztem csak mereven rá, nagyon szép volt a tündérlány. Göndör haja lazán feküdt vállán, egy tincs kóborolt hegyes állán. Nyaklánc volt a nyakában, egy gyöngy volt a nyakláncban.

Teljesen magával sodort szépsége, arcához hajoltam félénken. Lassan, de lélegzett, egy lepke rajta lépkedett. Gyorsan kell cselekedni, a tündért meg kell menteni.

Ahogy az angyaloktól hallottam, a szemére könnycseppet csorgattam. A tündér kinyitotta szemét és megköszönte, hogy megmentettem életét. Kissé bágyadt volt még egy darabig, aztán elmesélte hogyan jutott idáig. De ez egy másik mese, talán elmondom egyszer.

A tündér még hálául fogta az egyik pillangóját s nekem adta. A lepke társam lett ettől a naptól, óvott minden bajtól.

Megköszöntem a tündérnek a pillangót, a lenyűgöző Indigót.

A mese előzményét itt találod:

http://holdleany.reblog.hu/post-009

A kövekező részért kattints ide:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-a-meglepetes

Manó a kedves varázsló, már másik oldaláról is bemutatkozott, aztán Holdleánynak csak szabadkozott. Megmentette az erdőt, a tanyát és a rétet, az árvízet megállította, így szólt az ének:

Csendesedj el patak,

szeretnek a halak,

ne bántsd a természetet,

az épített kertészetet,

nyugodj meg patak,

szeretnek a halak.

Manó énekléssel varázsolt, így tett akkor is, amikor egy kunyhó parázslott. Éppen kint járt az erdőn, amikor megakadt a szeme egy füstfelhőn. Koromfekete volt az ég, sejtette, hogy valami nagyon ég.

Varázslat előtt is énekelt, amely egy házikót teremtett. Abban volt a köpenye és a pálcája, de ez ügyben mindig lakatot tett szájára. Erről nem mesélhetett senkinek, amíg én meg nem láttam azon az éjjelen.

Hozzá igyekeztem az álomporral, de látom, amint kint futkározik a poroltóval. Gondoltam, hogy ez csak álca, hiszen minek neki akkor a pálca.

Leszálltam hozzá sebesen, láttam, hogy siet hevesen.

- Holdleány nem tudod melyik kunyhó ég, az előbb láttam, hogy fekete az ég?

- Nem tudom Manó, pedig most jöttem éppen arról. Mindenki alszik már a tanyán, az imént jártam ott csupán.

- Akkor nagy baj lehet, segítened kell, gyere velem!

Pillanatok alatt az égő kunyhónál voltunk, a lakóknak gyorsan szóltunk. Manó bement a házba, ahol belekapaszkodott varázspálcájába. Énekelni kezdett a tűznek, pálcáját felemelte az égnek.

A tűzkígyó pirosan izzott a magasban, Manót a varázslásban zavarni nem akartam. Félre álltam egy sarokba, onnan bámultam a falra. Olyan fényes volt, hogy szinte megvakított. A tűz és Manó ereje összeforrt, a tűzre aranyport szórt.

Kellemes ének hagyta el száját, a tűzkígyó feladta lángját. Sziszegett még egyet, tán egy óra is eltelhetett, mire a tűznek híre hamva sem volt, a varázsló pedig így szólt:

- Holdleány nem árulhatod el senkinek, amit itt láttál, a tűzkígyó nagyon erős jószág. Nagyon sok erőt kellett kifejtenem, most egy kicsit le kell pihennem.

Ezzel Manó nagy sóhajt vett és az asztalra egy követ tett. Rápillantottam a fényességre, piros volt ékessége.

- Mi ez? - kérdeztem.

- Ez a tűzkígyó szeme, most már velem van az ereje. Minden varázslatkor erősebb leszek, amikor a világnak valami jót teszek.

Én csak hallgattam csendben, tiszteltem, mint embert. Ahogy ott állt varázsköpenyben, egészen más volt, mint akit megismertem.

Az előző részt itt olvashatod:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-a-ket-jo-barat-trefaja

A folytatásért kattints ide:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-indigo

Katicabogárka minden idejét Martonnal töltötte, pedig véletlenül barátkozott vele össze. Barátságuknak örült az egész tanya, ők ketten jó párost alkottak. Egyszer kieszeltek egy tréfát, hogyan tudnák csapdába csalni a fekete macskát.

Tudjátok a tanyán élt Kormos, az öreg, ősz foltos. Állandóan a gonoszságon törte a buksiját, hogyan szerezhetne ingyen egy kis zsákmányt.

A tréfát együtt találták ki, miután Kormos őket is át akarta vágni. Kitervelték, hogy jól móresre tanítják, és majd ők megjavítják.

Szépen kiterveltek mindent, a macska a gonoszságnak majd búcsút inthet. Megtanulja, hogy nem szép dolog másokat becsapni, vagy cserbenhagyni.

Éppen lehalászás volt a pataknál, Kormos csorgatta is a nyálát a halasnál.

- Kormos hallottad, hogy van egy csónak lejjebb, amit tele dobáltak keszeggel? Le van takarva, hogy a macskák ne tudjanak róla.

Kormosnak felcsillant a szeme, fente a fogát a keszegre. Katica tovább fokozta a helyzetet, hogy a macska kedvére még inkább tegyenek.

- Én is láttam azt a sok halat, amit Béla bácsi piros fóliával betakart. Szép kis zsákmány van alatta, csak ugrani kell egy nagyot, az a baja.

- Tudok én nagyot ugrani, valami rés rajtam nem fog ki. Ezzel Kormos odébb állt, azért még egyet hátra kiabált.

- Aztán ne hogy átverjetek, mert különben megfizettek.

Ők ketten csak mosolyogtak magunkban, hiszen tudták, hogy a csónakban halak nem lapulnak.

Kormos sietett megkeresni a zsákmányt, már szájában érezte a halszálkát.

Ment egyre lejjebb a patakon, amikor megakadt a szeme a piros ladikon. A stégről igen csak nagyot kell ugrani, de a halért érdemes megpróbálni.

Gondolkodik erősen, hogyan vehetne lendületet kellően. A stég végéről nekifut, egyből a csónakba jut.

Alaposan körbenézett a tett előtt, de a csónakokhoz senki sem jött. Marton jól elbújt Katicával, a patak túlpartján vártak. Figyelték a macskát, hogyan lesz víz a bajszán.

Kormos lendülettel fut és UGRÁÁÁS, hogy jó ugró lenne, az túlzás. Kissé kapálózik a levegőben, de még a csónakba ér időben. A piros ponyva alatt víz van, na így lett vizes a bajsza.

Béla bácsi letakarta, mert meg kell javítania. Léket kapott az árvízben, Martonék jót nevettek a viccen.

- Most tudod milyen érzés Kormos, amikor másokkal gonoszkodsz. Nem szép dolog csellel mások portékáját elvenni, drága árukra így szert tenni.

Fogadj meg egy tanácsot, ne kezdj ki másokkal, mert visszajár okkal. És lehet, hogy a sok kicsit egyben kapod, jobb, ha a tanya lakóit békén hagyod.

Kormos csurom vizesen bandukolt haza, és már a bosszút forralta.

A mese előző részét itt olvashatod:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-a-felelmetes-bogarka

A következő részért kattints ide:

http://holdleany.reblog.hu/post-009

Egy nap az erdő mélyén gombát szedtünk, egyenesen a Király fához mentünk. Marton a sündisznó nem messze lakott, egy lapátot útközben el is hagyott. Mondtam a lányoknak elviszem hozzá, tán még szüksége lesz egyszer rá.

A gombás kosaramat ott hagytam az erdő közepén, a lapáttal elindultam Marton frissen sepert avar szőnyegén.

Gondosan seperte a leveleket udvarukon, összeszedte a gallyakat portájukon. Amióta szemüveget kapott, a földön egy darab falevelet sem hagyott.

Kis házikójuk igen takaros volt, éléskamrájukban sok volt a polc. Rengeteg almát tároltak ott, mamája a téli estékre pakolt.

Az ajtó nyitva volt, Marton éppen loholt. Egy pillantást vetett rám, miközben egyik szobából a másikba futott át.

-Szervusz Holdleány, mi járatban vagy ilyenkor már?

- Találtam egy lapátot a Király fánál, sündisznó  jel van a száránál.

-Ó köszönöm, tedd csak a székre, most nem érek rá csevegésre. Egy furcsa kinézetű bogarat találtam, ahogy a szobámban a dolgaimat szanáltam. Én még ilyet soha sem láttam, az ablakomat egyből kitártam. De ő nem akart elrepülni, ki akarom seprűzni. Furcsa kinézete van, a hátán sok-sok szeme van.

Nem tudtam ezt a bogarat mire vélni, gondoltam jobb lesz megnézni.

Marton a szobájába vezetett, előtte egy seprűt keresett. Mutatott a falára, de ott már nem volt bogárka.

Kerestük, kutattuk, a szekrényt is elhúztuk. De a félelmetes bogárka nem volt sehol, talán kirepült az ablakon.

Egyszer csak Marton felkiáltott, bizonyára valami furcsaságot látott.

- Holdleány a hajadon mászik az a félelmetes fenevad, vigyázz mert mindjárt megkap.

Olyan ijesztően beszélt Marton a bogárról, kicsit féltem is a látványtól.

- Mégis merre keressem, melyik tincsemen lehet?

Marton már éppen menteni akarta az életét, amikor megtaláltam szegénykét. Két ujjammal megfogtam és Martonnak mutattam. Hangos nevetésben törtem ki, azt hittem szörnyen néz ki.

- Nézd, ez a kis bogár nem bánt, ő a katicabogár. A hátán azok nem szemek, hanem pettyek.

Olyan mulatságos volt a helyzet, amit a kis katicabogárka teremtett. Elmeséltem Martonnak, hogy milyen hatékony kis bogár, kapott is egy külön szobát. Barátságot is kötöttek, a következő mesémben egy tréfát is ötlöttek. De arról majd holnap mesélek, most aludjatok szépen.

A mese előzményét itt találod:

http://holdleany.reblog.hu/post-008

A mese következő részét itt olvashatod:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-a-ket-jo-barat-trefaja