Sétáltam az erdő közepén, egy szép őszi napsütés idején. A fák még harmatosak voltak, az ágak, lombok nagy esőről szóltak. Csicseregtek a madarak, elbújtak már a bogarak.
Egy őzike sétált a bokrok között, és egy mókus futott el a fenyőfák mögött. Csendesen mendegéltem, és belül énekeltem. Szép napnak néztünk elébe, nem gondoltam, hogy csodás élményben lesz részem.
Fel-felpillantottam az égre, kósza pillangók szálltak a szélben. Kedvezett nekik is a késői napsugár, derűs örömet hozott le ránk. Követtem őket a szememmel, érintettem őket kezemmel. Táncot jártak egymás körül, szívem a látványnak megörült. Régen láttam már ennyi lepkét, még egy nyári napon, ahogy kergettünk egy medvét.
Teljesen megbabonázott a lepkék tánca, repültem velük egy csodás tájra. Színes szárnyaikon csillogott a napfény, átlátszó volt, mint a selyemszatén.
Kivittek engem az erdőből, egy rét felett kiszálltam a keringőből. Nem jártam még ott azelőtt, ők továbbszálltak egy fa előtt. Olyan puha volt a talaj, mintha bársony lett volna alattam.
Ahogy ott álltam, több ezer pitypangot láttam. Az egész rét tőle pompázott, egy vaddisznó a távolban gombázott. Megfogtam egy pitypangot és elfújtam, közben egy nagyobbat is kiszúrtam. Óriási volt a feje, azt hittem káprázik a szemem. Leszakítottam és csak fújtam a magokat, sóhajtottam nagyokat.
Olyat kívántam a világnak, amit az emberek megadnak egy virágnak. A pitypang magjai szanaszét repültek, a kívánságom darabjai a négy irányba kerültek.
Jóság, egészség, boldogság és szeretet, a világra most ezek kellenek. Néztem utánuk, ahogy szálltak, egy jobb világra vártak.
Azóta tudom, hogy a kívánságok rétjén jártam, a pitypangokat ott rendre megtaláltam. Minden évben egyszer odamegyek és a világra szeretet rendelek. Ahogy elfújok egy-egy pitypangot, szívemből egy szeletet ott hagyok. Abból szórok szét az életnek, hogy pótoljam a pitypangokat a rétnek.
Kedves kis növények ezek, szeretnek minden féltő kezet. Fújd őket szerteszét, add tovább szíved szeretetét. Több ezer pitypang kerül így a világba, s már biztos, hogy nem éltünk hiába.
Velük boldogságot adtunk,
másoknak és önmagunknak.
Velük boldogságot kaptunk,
mások és önmagunk.
A mese előző részét itt olvashatod:
http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-a-varazslo
A folytatásért kattints ide:
http://holdleany.reblog.hu/post-008
