Az erdő népe utánajárt a nagy zajnak, megcsodálta színét a piros traktornak.
A nagy esemény után mindenki ment amerre látott, jött az eső, felvettük az esőkabátot. Kati és Sári futottak előttünk, én és Panni még egy kis szedret szedtünk. Behajoltunk a bokorba mind a ketten, szedtük is bőszen a feketeszedret. Íze édes volt, mint a méz, egyszer csak velem szemben egy sündisznó néz.
Mérgesen futott a kezem felé, de azt elvétette és szúrt egyet mellém. Kissé kancsal volt szegényke, szomorú is lett, hogy ezt megint elvétette. Gyorsan elhúztam a kezem, majd fel is egyenesedtem.
- Panni láttad ezt, a süni nekem esett?
- Láttam én a balul sült döfést, szerencsére nem okozott sérülést. Miért támadt rád, talán csúfoltad az orrát?
- Dehogy is, a csúfolódás rosszul esne nekem is.
Keresni kezdtük a sünit. - A szél egyre jobban süvít- kiálltja nekem Panni, - nem kéne inkább hazamenni?
- Igazad lehet, ez a süni már úgyis messzire mehetett.
Kijöttünk a bokorból a szederrel, egy süncsalád állt előttünk egy vederrel.
- Adjátok nekünk a szedret, mert különben bajban lesztek.
A család felbőszülve állt előttünk, a bosszú csillogott szemükben. Viccesek voltak a fejükön vederrel, a kezükben két-két szeggel. A szedret szó nélkül odaadtuk, bántani őket nem akartuk. Amint megkapták a zsákmányt, máris eliszkoltak egy liliom szárán. Az vezetett az otthonukba, néztünk utánuk szomorúan. Nem akartuk őket meglopni, sem a kis sündisznót megbántani. El sem tudtuk nekik mondani, nem engedtek szóhoz jutni.
Folytattuk utunk hazának, szedtük a sátorfánkat. A Király fánál aztán eszembe jutott a kis sündisznó újra, mondtam Panninak nézzen át a túlra. Amíg ő ezt megtette, gyorsan becsuktam szemem.
Visszarepültem a liliomhoz, rövid idő után odataláltam a sünnyomokhoz. Követtem őket egészen egy korhadt faághoz, majd lehajoltam az aljához. A süncsalád volt a lyukban, néztek maguk elé szomorúan. Nem értettem a dolgot, hiszen most adtunk nekik egy csomó dolgot. A szeder jól jön ilyenkor, mi lehet a bajuk akkor?
Véletlenül meghallottam egy beszélgetést, nem jól szigetelt a kerítés.
- Ez a szeder az összes betevőnk télre, nagyon kevés a gyerekekre nézve. Mondtam neked, hogy falazd be a kamrát, elvitte a gonosz menyét a zsákmányunk javát.
A kezét tördelte a sünanya, fejét csóválta az apa. Két gyerek a sarokban játszott, a harmadik didergett, azt hiszem fázott. Most már értettem mindent, a menyét elvitte az összegyűjtött kincset. Ezzel fel is szálltam az égbe és keresni kezdtem szépen. Vissza akartam szerezni az eledelt, a menyét nálam leszerepelt.
Nem messze a sündisznóktól megláttam a menyétet, éppen télire készülhetett. Almákat gurított egy fába, rákiabáltam, de hiába.
- Menyét hallod amit mondok, én hozzád szólok?
De ő csak pakolta a gyümölcsöket egymásra, közben beleharapott egy szép piros almába. Közelebb mentem hozzá, észrevett és mosolygott rám.
- Szervusz Holdleány, miért jöttél ilyen korán? Tán este van, hogy te itt vagy?
- Most nem ezért vagyok itt, hallottam egy szomorú hírt. Szeretném kideríteni igaz lehet-e, ebben nekem segítesz-e?
- Persze azon nyomban, csak betakarom a zsákmányom az odúmban. Képzeld hatalmas fogásra leltem, nem messze innen szereztem. Volt egy lyuk falak nélkül, benne sok dió, mogyoró és szőlő kékült. Nem láttam ott senkit és név sem volt kint, így hát összeszedtem mindent, rég találtam ennyi kincset.
Tudhattam volna, hogy a menyét nem olyan fajta. Elmondtam neki az igazságot, ami neki kicsit fájhatott. Sajnálta a sok finom falatot, egy-két könnycseppet is hullatott. De megértette, hogy vissza kell adnia a gazdájának, a kis sün családjának.
A kis kancsal süni kint kószált házuk előtt, amikor a menyéttel eltakartunk egy felhőt. Leszálltunk a zsákmánnyal, ő ránk világított egy lámpával.
- Mi már ismerjük egymást, a bokorban rám támadtál. Visszahoztuk nektek a télre összegyűjtött eledelt, eltűnésének oka véletlen lehetett.
- A kis süni elmorzsolt egy könnycseppet, teljesen megszeppent. A kis orrával megsimogatta kezem, át is ölelte volna, ha engedem.
Még órákig beszélgettem a süncsaláddal, megkínáltak finomabbnál finomabb kajákkal. Így történt a megismerkedésünk Martonnal, a kancsal kis sündisznóval.
Visszamentem a nap végén Pannihoz, aki már a lányokhoz csapódott. Együtt mentünk haza, azután én útnak indultam újra.
Most már közel vagyok hozzád, az álomport szórom is rád.
A mese folytatását itt olvashatod:
http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-marton-uj-szeme
A mese előzményét itt találod:
http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-a-rejtelyes-masina
