Az öreg nénike az erdő szélén lakott, kandallójába éppen tüzet rakott. Kint nagy pelyhekben hullt a hó, minden bizonnyal már befagyott a tó. Egyedül élt erdei házikójában, nem látogatta senki magányában.
Közeledett karácsony napja, a néni ládikáját takargatta. Arany volt karimája, ébenfa ládikája.
Éppen fent ültem a tölgyfa tetején, tűnődtem a néni életén.
Sokat voltam a közelében, persze ő sosem vett észre engem. Egyedül tette dolgát, néha könny csillogtatta meg szeme sarkát. Arcán látszottak az évek, kezei a fájdalomtól égtek. Figyeltem napok óta, a ládikát félve óvta. Minden éjjel letakarta, reggelente simogatta. Sosem nyitotta ki azt, amíg el nem jött az a bizonyos nap.
Sürgött – forgott a konyhában, sertepertél a kis szoknyájában. Komótosan vette át kötényét, fejére kötötte kendőjét. Vette le a polcról a lisztes zsákot, sütötte ő a mézes kalácsot. Mikor minden alapanyagot beletett a tálba, odalépett a szekrényhez és belenézett a ládikába.
A néni arcát megvilágította fénye, és megváltozott egész énje. Az öreg néni helyett egy szép nő állt a ládikával kezében, a fiatalság tükröződött kedves szemében. Arca kisimult volt és pirospozsgás, kezei mint a bársony, hangja lágy, mint a vízcsobogás.
A nő a mézes kalácsokat elkészítette, szépen sorba is rendezte. Beletette őket egy kosárba, majd belépett a szobába. Gyönyörű szép báli ruhában tért vissza, az ajtó előtt hintó fogadta.
A hintó sebesen siklott az égen, árnyéka látszódott a jégen. Repültem utánuk egy bájos felhőn, segítségemre volt egy kósza kis szellő.
Megérkezetünk egy kastélyhoz, ahol készülődtek a jótékonysági bálhoz. Fess ruhákban vonultak be a népek, gazdagok, nem szegények.
Aztán újra a néni házánál találtam magam, hogy mit csinált a szép nő a bálban, abban a percben nem tudtam.
Akkor láttam utoljára, amikor belépett a fakunyhó ajtaján, pár perc múlva az öreg néni nézett ki ablakán. Mosolygott, de könnyes volt a szeme, boldog és szomorú is volt egyben.
Másnap a vének rendkívüli tanácsot hivtak össze, ugyanis olyan hírt kaptak, aminek mindenki örülne.
Egy ismeretlen, szép, fiatal nő mézes kalácsait ajánlotta fel az esti bálon, egy úr vette őket meg igen borsos áron. Szépségének és fiatalságának nem tudtak ellenállni, egymás után érkeztek az ajánlatok százai. Mindenkit elbűvölt a titokzatos szépség, kapós volt portékája, semmi kétség. A pénzt az erdei iskolának adományozták, azt majd udvari játékokra fordítják.
Kezdett fejemben összeállni a kép, a külsőség a léleknél többet ér?
Az öreg néni mézes kalácsa évekig senkinek sem kellett, míg egy szép napon varázslatra tett szert. Fiatalsága és szépsége kellett ahhoz, hogy több figyelmet kapjon. Hisz öreg néniként kudarcok sora érte, mézeskalácsait senki se kérte.
Amíg a szépség és fiatalság múlandó, addig az önzetlen, odaadó szeretet maradandó. Légy hálás és kedves, az idő múlásával még inkább szeretetteljes. A kor nem számít a jótevésben, a küllem is mellékes egy szívességben. Ne ítélj elsőre, adj esélyt az illetőnek! Ismerd meg szíve világát, fedezd fel lelke imáját!
Az időseket becsüljük meg szeretettel, bánjunk velük tisztelettel!
Karácsonykor még inkább szükség van a felkarolásra,
varázslat nélkül készülj a lélekápolásra!