holdleany

Gyermekként édesanyánkat szerettük mindennél jobban. Az ő vigaszáért sírtunk, ő volt, aki minden éjjel betakart, aki letörölte könnyeinket. Sütött nekünk palacsintát, kedvencsüteményt. Mosott, főzött, takarított. Féltett, óvott, gondoskodott rólunk.

Édesanyánk volt a család motorja. Robotolt reggeltől estig, nem panaszkodott, csak mosolygott és minden pillanatban sugárzott belőle az odaadó, önzetlen szeretet.

Gyermekéveink hamar elillantak, jöttek a gondokkal teli kamaszévek, amikor anya volt egy személyben az ellenség és a legjobb barátnő. Egyre többször voltak nézeteltéréseink, igazáról végül mindig meggyőzött bennünket.

Az ifjúévek is elmúltak, már ritkábban találkoztunk, néha csak telefonon beszélgettünk.  A legfontosabb dolgokról azonban ekkor is kikértük a véleményét, és a jó dolgokat mindig megosztottuk vele. Egymás támaszai lettünk, igazi lelki társakká váltunk az évek alatt.

És elérkezett az idő, amikor mi is anyává váltunk. Éreztük, valami megváltozott, valamiért másképp tekintünk rá. Gyermekünk növekedésével saját gyermekkori emlékeink törtek felszínre. Az a gondoskodó szeretet, amellyel kisbabánkat óvtuk az első pillanattól kezdve tudatosította bennünk a felismerést és megértettük az anyai önfeláldozását. Azóta tudjuk miért hívott, keresett bennünket, hogy miért nem tudott aludni, ha bulizni mentünk, hogy miért aggódott folyton.

Megláttuk, hogy nap, mint nap értünk dolgozott, hogy tanácsaikkal segíteni akart, hogy amit tett, és amiért mi lázadtunk, nem volt más, csak a páratlan anyai szeretet, tele aggódással. Oly sokat küzdött, oly sokat tett azért, hogy egészségben nőjünk fel, hogy nekünk is családunk lehessen.

Minden tisztelet édesanyánké és nagymamáinké, akik néha ember feletti erővel dolgoztak és gyermekeket neveltek.

Nem mindenkinek adatik meg, hogy szülőanyja nevelje fel. Vannak olyan élethelyzetek, ahol az édesanyát a nagymama vagy más nőrokon tölti be a gyermek életében. Az a nagymama, aki unokáját nevelte fel szeretetben és megbecsülésben, megérdemli, hogy tisztelettel és szeretettel legyenek iránta. Nem vér szerinti rokonok, a nevelőanyák is lehetnek jó anyák.

Nehéz a mindennapokban elmondanunk, hogy mennyire hálásak vagyunk. Többször kellene megtennünk.

Tudjuk, nem drága ajándékra vágytok, nem is szép szavakra. Türelemre és megértésre van szükségetek igazán.

Várjatok, kiabálást hallok:

- Kérlek, ne beszélj, legyen csend, emlékezem- mondod te, aki édesanyját elveszítette.

Tudom, hogy fájdalom ül a szíveteken. Nektek, akiknek édesanyja, már a mennyekben van.

Egy édesanya elvesztése mindig tragédia. Vele együtt a gyermek is meghal. Elvesztését nagyon nehéz feldolgozni, talán nem is lehet. Nem is kell. A gyász hosszú és fájdalmas, hagyj magadnak időt.

Édesanyád fentről is vigyáz rád és fogja a kezed. Ő az egyetlen ember, aki téged sosem fog magadra hagyni, még ha valamiért távoznia is kellett a földi életből.

Ő már egy csillag az égen. A TE csillagod. Nézz fel rá és mosolyogj, hidd el, ő onnét mosolyog le rád!

És hallom azokat az édesanyákat is, akik gyermeküket vesztették el. Kegyetlen az élet, amiért egy édesanyát megfosztott gyermekétől. Nyugodjon meg szívetek!

Kedves Édesanyánk, Nagymamáink!

Ma anyák napja van, benneteket ünneplünk. Anyának lenni KIVÁLTSÁG, hisz jól tudjátok, gyermeknek lenni szintén. Nektek köszönhetjük az életünket. Kiváltságosak vagyunk mindannyian!

Arcunkon széles mosollyal kérünk nektek ÁLDÁST a mai napon, és mondunk KÖSZÖNETET a szívvel-lélekkel tett anyai gondoskodásotokért.

Hálásak vagyunk minden egyes kimondott és ki nem mondott szóért. A magasságokba emelnénk, hiszen a legnagyobb kitüntetés nektek jár.

Az anyaság a legszebb és legnehezebb hivatás. Ti, édesanyáink vagytok a legsikeresebb emberek a Föld kerekén.

A szó most szálljon el, helyette költözzék szívetekbe önzetlen szeretet.

Emlékezzetek a jóra, a szépre, bocsássatok meg és felejtsetek.

Legyen ma minden édesanyának gyermekeivel szép az ünnep.

Édesanyámnak

Gyermekként óvtál, féltettél,

gondossággal fel-felneveltél,

velem voltál, amikor sírtam,

de aggodalom is voltam.

Édesanyám, kedves virágszál,

szereteted még ma is rám száll.

Arcodra, nap mint nap emlékezem,

könnyek közt ébredezem.

Mindennél jobban szeretlek,

el sosem feledlek.

Az első részt itt olvashatjátok: http://holdleany.reblog.hu/anyak-napjara

Anyának születni kell…

Amikor megszületik egy gyermek, megszületik az anya is. Az anyaság érzése semmi korábbihoz nem fogható. Felülírja az írott és íratlan szabályokat, nincsenek problémák és világfájdalom. Csak egy apró kisember van, de Ő a minden. Megszületésével jön a negédes álom, amiből sosem ébredünk fel.

Áldott pillanat volt ez, emlékszem még rá, boldogságom delején voltam, vágytam arra, hogy lássam arcodat, hogy fogjam kis kezed, puszilgassam talpacskád. Áldott pillanat ez a mai napig, minden nap látlak, minden nap fogom a kezed és puszilom a talpad, boldogságom derekán vagyok és vágyom, hogy örökké áldott legyen a perc, amikor megismertelek.

Minden egyes érintésemben hatalmas szeretet és törődés van, az első pillanattól kezdve szeretlek téged, akit a szívem alatt hordtam. Kilenc hónapot töltöttünk el így, én és a kisbabàm.

Milyen hihetetlen és csodálatos dolga ez a természetnek.

Az ismeretlen, de áldott állapotban sokszor csak ösztönösen cselekszünk, óvjuk, féltjük a pocakunk. Az apró rezzenésekre is figyelünk, beszélünk hozzá, szólítgatjuk. Izgatottan jegyzetelünk, vásárolgatunk, készítjük a kis szobáját. Minden egyes momentumban benne van szívünk- lelkünk. Egészen lenyűgöző állapotot tudhatunk magunkénak. Egy felejthetetlen utazást, ahol a végállomás mindenek felett áll, és amiért egész életünkben éltünk.

Azt hinnénk a legjobb dolog áldott állapotban lenni, várjuk a csodát, a kis jövevényt, aki majd boldogságot hoz életünkbe. Aztán a várakozás után rádöbbenünk, hogy sokkal többet kaptunk, mint amit reméltünk, magát az életünket.

Hiszen, amikor gyermekünk születik, egyszerre válik belőlünk odaadó anya, felelősségteljes felnőtt és egy jobb ember. Felnőni igazán akkor fogunk, amikor nekünk is gyermekünk születik, ekkor minden átértékelődik bennünk.

Anya vagyok. A legfontosabb feladatom teljesítem: gyermekeimet legjobb tudásom, és szívem szerint a jóra, szépre, szeretetre nevelem.

Számomra az ANYASÁG a legszebb hivatás. Minden pillanatát, örömét és bánatát meg kívánom élni.

Anyák vagyunk, tudjuk, hogy a határ a csillagos ég és nem ismerjük a lehetetlent.

A legcsodálatosabb érzés édesanyának lenni a világon. Ennél szebb dolog aligha létezik.

Persze nőként, hogy ezeket a sorokat írom, nem azt jelenti, hogy édesapának nem ilyen csodálatos, persze, hogy az. Talán majd erről is írok egyszer.

De most, közeledve az édesanyák ünnepéhez, szóljon most értük az áldás. Szóljon értünk.

Hálás vagyok, amiért anya lehetek.

Légy hálás te is!

Amikor gyermekedre nézel, láss a szívébe, és hidd el: te vagy neki a MINDEN!

Fess neki szivárványt, hozz le neki csillagot, érezze, hogy ő a hercegnő, a kisherceg.

Szíved minden szeretetével adj hálát neki, amiért azon a napon  ő TÉGED választott.

Ünnepeljetek édesanyák!

Maszatka öreg kutya volt már, bajszán is száraz volt a sár. Egy napon épp egy lepkét kergetett, majd egy verébbel szemezett. Tudniillik ugyanis, egy megrögzött vadász volt ez a kutya, mindig fájt a foga egy kis veréb húsra. Nem igazán jött ki a macskákkal, sem Kormos kis cicánkkal. Már messziről lehetett hallani, amikor találkoztak, az egész erdő harsogott, ahogy vitatkoztak.

De kanyarodjunk csak vissza a lepkéhez, meg a kis verébhez.

Vannak nagyon jó vadászkutyák, na Maszatka nem tartozott közéjük. Kicsit vicces volt, ahogy lopózott mögéjük, lomha teste ficánkolt a levegőben, nem tudta őket elkapni időben. Egészen vicces képet mutatott, aki látta, biztosan kacagott. Kacagtam én is a felhőn üldögélve, lábamat lógattam dülöngélve.

Épp már elfordultam volna, amikor Maszatkát megcsípte egy bolha. Fájdalmában jajgatott, utána meg szabadkozott.

- Nem történt semmi, csak a bolhám akart odébb menni. Megcsiklandozta a bordámat, majd az egyik bokámat.

Maszatka igen csalfa kutya volt, mindenen csak ugatott. Nagyokat füllentett az erdő lakóinak, a patak nagy fülű manóinak. Rendszerint hittek is neki, olyan szépen előadta mit lehetne tenni.

A bolhacsípés után elfelejtette a verebet, na meg a lódító szerepet, futott a patak partra, halat akart a kis tarka.

Igen csak ficánkoltak a halacskák, ez egyből jókedvre derítette Maszatkát. Bármelyik kutya elkapta volna a tucatnyi halat, de mi tudjuk, hogy a kutyánk csak ide-oda szaladt. Ugrott egyet erre is, arra is, de a halacska víz alá merült rendszerint. Tán fél óra is eltelt már, amikor a kutyus megállt. Szomorú képpel bámulta a vizet, maga előtt számolta a halakat, legalább vagy tízet. Megesett szívem e kutyán, a felhőmet húztam magam után. Föléjük kerültem egészen és egy ökörnyálba kapaszkodtam, emlékszem. Lassan ereszkedtem le a patak fölé, Maszatka háta mögé. Már hátat fordított a halacskáknak, rossz kedve lett a banditának. Tervem volt, hogy halat fogok a kezemmel, majd eléje dobom szeretettel. Úgy teszek, mintha ott se lennék, ha észrevenne, meglepődnék. Sikerült egy halacskát fognom, dobtam is azon nyomban. A halacska sebesen röpült Maszatka elé, én gyorsan iszkoltam felfelé.

De a halacska Maszatka orrára esett, aki ijedtében felkerekedett. Úgy futott hazafelé, hogy a halacska ott volt az orra hegyén. A kutya egy idő után lassított, talán észrevette, hogy kilátását valami tompítja. Maszatka megállt és hátranézett, a hallal farkasszemet nézett. Én láttam, ahogy a kutya félelmében nem tud mit tenni, az orrára mancsával kettőt tud csak verni. Sikerült orrát kiszabadítania, a hal ott feküdt a porban, immár ő is kiszabadítva.

Másnap az öreg kutya az esetet kissé eltúlozva mesélte, az erdő lakóinak regélte. Azóta hisznek a rejtélyes vízi lényben, így került a halacska rivalda fénybe. Aki minden bizonnyal épségben visszakerült a vízbe, mert én voltam, a Holdleány, felhőn üldögélve.

Az öreg nénike az erdő szélén lakott, kandallójába éppen tüzet rakott. Kint nagy pelyhekben hullt a hó, minden bizonnyal már befagyott a tó. Egyedül élt erdei házikójában, nem látogatta senki magányában.

Közeledett karácsony napja, a néni ládikáját takargatta. Arany volt karimája, ébenfa ládikája.

Éppen fent ültem a tölgyfa tetején, tűnődtem a néni életén.

Sokat voltam a közelében, persze ő sosem vett észre engem. Egyedül tette dolgát, néha könny csillogtatta meg szeme sarkát. Arcán látszottak az évek, kezei a fájdalomtól égtek. Figyeltem napok óta, a ládikát félve óvta. Minden éjjel letakarta, reggelente simogatta. Sosem nyitotta ki azt, amíg el nem jött az a bizonyos nap.

Sürgött – forgott a konyhában, sertepertél a kis szoknyájában. Komótosan vette át kötényét, fejére kötötte kendőjét. Vette le a polcról a lisztes zsákot, sütötte ő a mézes kalácsot. Mikor minden alapanyagot beletett a tálba, odalépett a szekrényhez és belenézett a ládikába.

A néni arcát megvilágította fénye, és megváltozott egész énje. Az öreg néni helyett egy szép nő állt a ládikával kezében, a fiatalság tükröződött kedves szemében. Arca kisimult volt és pirospozsgás, kezei mint a bársony, hangja lágy, mint a vízcsobogás.

A nő a mézes kalácsokat elkészítette, szépen sorba is rendezte. Beletette őket egy kosárba, majd belépett a szobába. Gyönyörű szép báli ruhában tért vissza, az ajtó előtt hintó fogadta.

A hintó sebesen siklott az égen, árnyéka látszódott a jégen. Repültem utánuk egy bájos felhőn, segítségemre volt egy kósza kis szellő.

Megérkezetünk egy kastélyhoz, ahol készülődtek a jótékonysági bálhoz. Fess ruhákban vonultak be a népek, gazdagok, nem szegények.

Aztán újra a néni házánál találtam magam, hogy mit csinált a szép nő a bálban, abban a percben nem tudtam.

Akkor láttam utoljára, amikor belépett a fakunyhó ajtaján, pár perc múlva az öreg néni nézett ki ablakán. Mosolygott, de könnyes volt a szeme, boldog és szomorú is volt egyben.

Másnap a vének rendkívüli tanácsot hivtak össze, ugyanis olyan hírt kaptak, aminek mindenki örülne.

Egy ismeretlen, szép, fiatal nő mézes kalácsait ajánlotta fel az esti bálon, egy úr vette őket meg igen borsos áron. Szépségének és fiatalságának nem tudtak ellenállni, egymás után érkeztek az ajánlatok százai. Mindenkit elbűvölt a titokzatos szépség, kapós volt portékája, semmi kétség. A pénzt az erdei iskolának adományozták, azt majd udvari játékokra fordítják.

Kezdett fejemben összeállni a kép, a külsőség a léleknél többet ér?

Az öreg néni mézes kalácsa évekig senkinek sem kellett, míg egy szép napon varázslatra tett szert. Fiatalsága és szépsége kellett ahhoz, hogy több figyelmet kapjon. Hisz öreg néniként kudarcok sora érte, mézeskalácsait senki se kérte.

Amíg a szépség és fiatalság múlandó, addig az önzetlen, odaadó szeretet maradandó. Légy hálás és kedves, az idő múlásával még inkább szeretetteljes. A kor nem számít a jótevésben, a küllem is mellékes egy szívességben.  Ne ítélj elsőre, adj esélyt az illetőnek! Ismerd meg szíve világát, fedezd fel lelke imáját!

Az időseket becsüljük meg szeretettel, bánjunk velük tisztelettel!

Karácsonykor még inkább szükség van a felkarolásra,

varázslat nélkül készülj a lélekápolásra!

Év vége van. Leginkább ilyenkor költözik be a szeretet szobáinkba, szívünkbe. Talán attól ilyen különleges ez az időszak, hogy nem mindennapi. Valóban… Nem lehetünk jók az év 365 napján, de lehetünk jobbak ilyenkor, decemberben.

Tavasszal és nyáron kevesebb lélekápolásra van szükség, hiszen maga a napfény már boldogít. Azonban ősszel és télen, a komorabb napokon, meg kell keresni a kulcsot a boldogsághoz.

A kulcs a szeretettel teli szobákban és szívekben van.

Ahhoz, hogy te is megtaláld a saját kulcsod, gondolj egy kicsit másképp a világra. Felejtsd el haragodat, örülj annak, amid van, és ne sajnáld mástól azt, ami neked nincs. Mindannyian emberek vagyunk: érzésekkel, vágyakkal, álmokkal, vannak terveink, és céljaink. De most fáradtak is vagyunk, jól esik a kedvesség, figyelmesség. Sokkal jobban, mint máskor. Hagyd egy kicsit a tervezést, a munkát, figyelj a külvilágra, figyelj arra, ami körülvesz téged.

A mézes kalács, a fahéj, a bejgli és a karácsonyfa illata beragyogja szívünket. A karácsonyi zenék impulzusokat löknek felénk, amitől boldogabbak leszünk. Az ajándékozás öröme ugyanígy, ajándékot adni és kapni is jó. Mosolyt csalni mások arcára, találkozni a szeretekkel, barátokkal, leülni és beszélgetni hálás dolog.

December az egyetlen olyan hónap az évben, ahol mindent szabad, minden megengedett. Bizonyos kereteken belül. Álomhatárokon át, gondos lélekápolással.

Élvezd ki minden percét.

Ölelj. Mesélj. Olvass. Süss. Beszélj. Hallgass. Játssz. Nevess. Ünnepelj. Szeress. Találd meg a kulcsod. Láss csodát.