A magas házak felett üldögéltem egy felhőn, amikor megakadt a szemem egy kósza szellőn. Egy kisebb forgószél lehetett, kergette a faleveleket. Fújta, fújta fel őket a magasba, azok engedelmeskedtek neki, szálltak egyre magasabbra. Sikerült belőlük elkapnom egyet, majd nyomban összefogtam a tenyeremmel.
A levélke simogatta kezem, bársonyos volt, ahogy megérintettem. Éreztem, hogy különleges levél volt, a szélén piros volt rajta a rojt. Néztem jobban a levél mintázatát, láttam, hogy azt tollal megpingálták.
Jeleket véstek rá, mintha valami titok szállt volna rá. Megfordítottam a levelet és akkor észrevettem a verset:
Az erdőben titok él,
és a szíve rejtekén,
valaki másnak mutatja magát,
sokkal jobb ő, mint gondolnád.
Érdekes kis vers, de ki írhatta ezt? És kimutatja magát másnak, s kinek, talán a barátjának? Először nem értettem az esetet. Miért kaptam ezt a levelet.
Eltettem a szoknyám zsebébe, leszálltam egy esővel frissült rétre. Dúdoltam együtt a madarakkal, amikor észrevettem, hogy egy ürge dulakodott egy szarvassal. Mármint egy szarvasbogárral volt kényes ügye, amit szépen akart lerendezni vele az ürge.
Jobbnak láttam továbbhaladni, és az ügybe nem belefolyni. Meg tudják ők oldani egymás között, a múltkor is a szarvasbogár győzött.
Lenéztem a földre, majd a fűre, apró hangyák vonultak egyenes sorban, gyorsan haladtak a kijáratott porban. Vitték a kis tojásiakat szaporán, látszott, hogy már máshol töltik a vacsorát.
Arra gondoltam, talán jön az eső, azért indult meg a hangyaerőd. De rosszul tippeltem, az egyik jó tanácsát kellett megszívlelnem.
- Holdleány jön az özönvíz, ne feledd, ma este tíz!
Sorra kiabálták egymás után, én meg néztem rájuk bután. Özönvíz? Este tíz?
- Honnan veszitek ezt hangyácskák, ez nem csak valami szamárság?
- Nem, a Bölcsek mondták az előbb, jön az árvíz még éjfél előtt.
Ennek a fele sem tréfa, jönnek a nyulak is, szájukban sárgarépa. Megindultak az állatok, futnak, szaladnak a bárányok. Jönnek sorba a madarak, utánuk a szamarak.
Kezd kicsit káosz lenni a réten, utat kérek szépen.
- El kell jutnom a patakig, látnom kell, hogy mi folyik itt.
- Ne menj Holdleány, már nem sok van vissza- rám szólt kedvesen egy giliszta.
De én csak futottam, ahogy tudtam, a rétről a patakra jutottam. Nagy ár jön az már látszott, a patak partján már minden elázott. Kilépett a medréből a víztömeg, az állatok még mindig özönlöttek.
Nagyon megijedtem én is, tennem kéne valamit mégis. Elindultam a Bölcsek házához, de a víz már ott elég jól állott.
- Ha van itt valaki mondjon valamit – kiabáltam egyet, de arra senki nem felelt.
Jobbnak láttam felszállni, és utamat az égben folytatni. Repültem egyenesen az árral szemben, a végén káprázott a szemem egy fényben.
Valami ezüstösen csillogott a parton, de azt nem láttam jól a párától. Egy pálca volt a kezében és kalap a fejében. A vizet megállította a pálcájával, néztem őt csodálattal.
Nem mertem közelebb menni nehogy észrevegyen, elbújtam egy felhőbe úgy rendesen. Onnan lestem tovább a jelenetet, az alak szívében éreztem a szeretetet. Az erdő iránt érzett hűségét, az állatok felé mutatott védelmét.
Sikerült teljesen megállítania az özönvizet, láttam, hogy gyorsan el is siet. Utána szálltam a fák fölött, láttam még őt a falak mögött. Befutott egy erdei házba, a kezében még ott volt a varázspálca.
De hirtelen nekem repült egy holló, és mire visszanéztem már nem láttam a házikót. Eltűnt a fák közül, elvarázsolta magát szőröstül-bőröstül.
Siettem az állatokat megnyugtatni, izgalmukat lecsillapítani.
Mindenki visszatért otthonába és elmerült gondolatába. Nagy volt a veszély, mindenki érezte a szíve mélyén. Nem tudták, hogy valaki megmentette őket, nem ismerhették jótevőjüket.
Kíváncsi voltam erre a rejtélyre, megfogadtam kiderítem holnap éjjelre.
Jó éjszakát gyerekek, szobátokba költözzék szeretet.
A mese előzményét itt találod:
http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-a-cselek-napja
A mese következő részét itt olvashatod:
http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-a-varazslo
