holdleany

Indigó a napsütötte teraszon röpködött, anyukám a konyhában szöszmötölt. Szeretem a meleg őszi napokat, érezni a kellemes őszi illatokat. Elhatároztam, hogy meglátogatom Katit, olyan régen láttam ugyanis. Fél óra múlva már kopogtattam nála, de amikor meglátott, leesett az álla.

 Holdleány, mi járatban jársz itt, hiszen még nincs éjszaka kint?

Meglepett ez a fogadtatás, láttam arcán egy kis szomorkodást.

- Talán rosszkor jöttem hozzád, vendéget vársz?

Kati az ajkába harapott, teljesen összezavarodott. Látszott, hogy hazudni kényszerül, ami egyenesen szívére ül.

- Most nem érek rá, nagytakarításban vagyok egy órája már. Ne haragudj Holdleány, majd máskor talán.

Ezzel becsukta orrom előtt az ajtót, de még az utolsó pillanatban észrevettem Manót. Mit kereshet Katinál és miért titkolóznak egyáltalán?

Megkerültem a házat, gondoltam, ha már itt vagyok, megnézem a tájat. Hátul két kerékpárt találtam, hogy kié volt? – egyet találhatsz!

Sári és Panni is ott volt Katinál, most már kíváncsi lettem igazán. Mi folyik itt, miért nem akarják, hogy részt vegyek én is?

Úgy éreztem magam, mint akit elárultak, a jó barátaim hátba támadtak. Kihagynak engem a játékból, igen csak megfogyatkoztam barátokból.

Szomorkodtam magányosan hazafelé, már minden rosszat képzeltem magam elé. Dühös voltam rájuk.

- Többé nem fogok szólni hozzájuk!

Nagy búsulásomból Indigó rázott fel, aki elém jött sebesen.

- Legalább te itt vagy nekem, míg a barátaim cserben hagytak engem.

Bezárkóztam a szobámba, rosszkedv tört rám magányomba.

Édesanyám kért meg menjek a patakra, egy kis vizet hozzak a ruhákra. De nekem semmi kedvem nem volt, anyukámra is csak haragom szólt.

- Hagyjatok engem békén, cserben hagytak a barátnőmék.

Édesanyám nyugtatott kedvesen, meggyőzött, hogy az a víz kell, de sürgősen. Nem volt mit tennem, el kellett mennem.

Az úton már jobb kedvem lett, kellemes illatot éreztem. Hirtelen el is felejtettem szomorúságom okát és barátaim titkolózását.

Kellemesen meleg érzés öntötte el szívem, mikor valamilyen boldogság előtt áll az ember.

Felnéztem az égre, egy kósza lampiont láttam szállni a széllel. Követtem szememmel a színes lámpást, előttem felgyulladtak a fáklyák.

Ott álltak mindannyian, Manó, Kati, Sári és Panni. Béla bácsi családjával és Maszatkával. Elöl voltak a kisebbek, Klaudia, Teki és fia. Az angyalok hoztak le bárányfelhőket, azokat tologatták ide-oda.

Hiszen az egész erdő megjelent és akkor leesett.

- Most lesz a szülinapom és ti megleptetek ez alkalomból?

Hangos nevetésben törtek ki, biztosan furcsán néztem ki.

Jöttek egyesével köszönteni, ajándékaikat átadni. Én még mindig a föld felett jártam, ezt álmomban sem vártam.

Katin volt a sor, rövid habozás után így szólt:

- Ne haragudj, hogy elküldtelek ma, de annyira össze voltam zavarodva.

- Ó, én már nem haragszom, már teljesen elszállt haragom. Bevallom, hogy rosszul esett, de előbb ítélkeztem, mint kellett. Egyből a rosszra gondoltam, magamat magányba sodortam. Elhamarkodottan kaptam fel a vizet, legközelebb számolok tízet. Köszönöm nektek ezt a csodás estét, az erdőlakók szeretetét.

A születésnapom az erdő közepén ért véget, amikor kialudtak a fények. A lámpásokat az égnek eresztettük, az égnek tisztelegtünk.

Tanulságos volt a mai nap, bosszúságot én okoztam magamnak.

Ne ítélj elsőre, inkább szálljon el haragod örökre.

A mese előző részét itt olvashatod:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-indigo

A mese következő részét itt találod:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-gyuri

Egy szép őszi napon Béla bácsi horgászott a patakon. Maszatka is ott volt vele, fájt a foga a rövid keszegre. Nem csak Kormos szerette a halat, Maszatkával sokszor hajba kapott. A kutya-macska barátság ebben a mesében sem működött, na de egy szúnyog éppen arra zümmögött.

Béla bácsi érezte, hogy a nap már megy lefelé, csomagolta is össze szerelékét. Kapás akadt bőven e napon, de hal egy sem maradt a zsinóron.

- Sebaj, jó halásznak idő kell a nagy halára. Nem jön az csak úgy magától, edződjön a halász a sok kapástól!

Megfogta kutyáját és elindult haza, otthon már várta kis családja és a vacsora.

Ültem a patak mellett egy faágon, körülöttem pillangók repültek varázslón. Néztem Béla bácsit, amint horgászott, amikor egy lepke az orromra táncolt.

Oly gyönyörű volt a selyem szárnyával, felrepültek fejemre párjával. Hallgattam szárnyaik összecsapását, és szívem szüntelen kalapálását.

Ismeretlen érzés töltött el, a pillangók csak táncoltak fölöttem. Nem mostanában láttam ehhez fogható égi látványt, színűkben felfedeztem a mályvát. Olyan lilásak voltak egészen, néha rózsaszínek merészen. Csodálattal figyeltem, megbabonáztak teljesen.

Egy lepkelány elindult a Sötét Barlang irányába, a többiek lassan szálltak a nyomába. Nem meséltem még nektek erről a helyről, pedig hallottam már a rejtélyről.

Tanakodtam mi tévő legyek, a lepkékkel elmenjek? Vajon engem hívnak oda, miért szálltak tova?

Követtem a lepkéket végig az ösvényen, rózsaszirmokat szórtam a sövényre. Repültek fel, majd le, egymás után szálltak az égbe és a mélybe. A barlang előtt egy kört alkottak, valamit mondani akartak.

Néztem a szabályos kört az égben, majd benéztem a barlangba, jó mélyen. A kör a tündérek jele volt erdőnkben, ők alkották baj esetén kendőben.

Tán egy tündér került bajba, ő küldte a pillangókat orromra?

Mielőtt választ kaptam volna, a pillangók berepültek a barlangba. Nem volt más választásom, utánuk mentem a sziklákon. Mentünk be a barlangba, a pillangók világítottak a falra.

A pillangók elértek egy elágazást, két irányba vonultak tovább. Válaszút elé állítottak, további segítséget nem adtak. Most már egyedül kell megoldanom a rejtélyt, feladták nekem a leckét.

Vajon melyik utat válasszam, hogy a tündért megtaláljam?

Sokszor mondják, hogy válaszd a helyes utat, de hogy melyik a helyes, azt senki sem tudja. Azon a bejáraton mentem át, amerre a lepkelányok repültek tovább. Egy belső hang sugallta: menj csak arra!

Mindenkinek van egy belső hangja, csak nem mindig hallgatunk arra. Pedig sok rossz döntés megelőzhető lenne, ha a belső hangodra hallgatnál időben!

A barlang egy forráshoz vezetett, a forrásban egy tündér fekhetett. A lepkelányok kört alkottak felette, be volt csukva a szeme.

Mozdulatlanul feküdt a forrás vízében, pirospozsgás volt az arca a víz tükrében. Néztem csak mereven rá, nagyon szép volt a tündérlány. Göndör haja lazán feküdt vállán, egy tincs kóborolt hegyes állán. Nyaklánc volt a nyakában, egy gyöngy volt a nyakláncban.

Teljesen magával sodort szépsége, arcához hajoltam félénken. Lassan, de lélegzett, egy lepke rajta lépkedett. Gyorsan kell cselekedni, a tündért meg kell menteni.

Ahogy az angyaloktól hallottam, a szemére könnycseppet csorgattam. A tündér kinyitotta szemét és megköszönte, hogy megmentettem életét. Kissé bágyadt volt még egy darabig, aztán elmesélte hogyan jutott idáig. De ez egy másik mese, talán elmondom egyszer.

A tündér még hálául fogta az egyik pillangóját s nekem adta. A lepke társam lett ettől a naptól, óvott minden bajtól.

Megköszöntem a tündérnek a pillangót, a lenyűgöző Indigót.

A mese előzményét itt találod:

http://holdleany.reblog.hu/post-009

A kövekező részért kattints ide:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-a-meglepetes

Ahol a víz partot ért, mára már az is magához tért. Visszaapadt az ár, az állatok megnyugodtak már.

Elmeséltem a lányoknak mit láttam, azt hitték csak álmodtam. Kíváncsian hallgatták a történteket, elsőre azt gondolták kitaláltam a történetet.

Ahogy újra felidéztem az emléket, felfedeztem egy apró jelet. Ez ideig elkerülte a figyelmemet, de most hogy alaposabban átgondoltam, nem is értem, miért nem szúrta ki akkor a szememet.

Hirtelen a fejembe pattant egy ötlet, hogyan deríthetném ki kié volt a jótett. Esőfelhők voltak az égen, a lányoktól gyorsan el is köszöntem szépen.

Nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, furcsa is volt az égen a szivárvány. A színek sokkal élénkebbek voltak, az angyalok körvonalat is rajzoltak. Kék, sárga és zöld, utána jött a barna, olyan mint a föld. Rózsaszín és lila, a kertből nézte Béla bácsi és fia.

 Csodálattal nézték az égi látványt, keresték is az igazi párját. A kisfiú mutatta édesapjának, kiabált édesanyjának. Elhaladtam előttük, pár szót váltottam csak velük. Elmesélték, hogy féltek az árvíz alatt, kisfiúk segítségért is szaladt. De nem járt sikerrel, a Bölcsek is menekültek ezerrel.

- Nem találtam már ott senkit, üresen állt a házuk egy jó darabig. Aztán Manó bement a házba és az ajtót magára zárta.

- Mit keresett ott Manó, akinek a nadrágja mindig fakó?

- Nekem aztán nem mondta, úgy csinált mintha az lenne az otthona. Biztos rosszban sántikált, talán szerzett egy kis zsákmányt.

Elköszöntem még egyszer, a szivárvány már halványodott az égen. Egyenesen a patakhoz mentem, ott Manót kerestem.

Éppen a csónakokból merte ki a vizet, amit az ár beletehetett. Kissé fáradtnak tűnt a lelkem, egy sérülésen megakadt a szemem.

- Szervusz Manó, te erdőlakó.

- Helló –válaszolta röviden Manó.

- Hogy vagy mostanában? - szívem dobogott egyre szaporábban.

- Én jól vagyok, de az árvíz maga után sok munkát hagyott. Nem is érek rá nagyon fecsegni, nem akarsz inkább segíteni?

- Dehogynem, segítek neked, ha cserébe őszinte leszel velem.

- Nem vagyok én hazudós fajta, csak az igazat mondom, kérdezz csak, rajta.

- Ki vagy te? – kérdeztem megszeppenve.

Manó furcsán nézett rám, azt hitte bolondot lát.

- Hiszen ezt már tudod, egy fiú vagyok, horgászni nagyon tudok. Nem kenyerem a beszéd, itt a vödör tessék.

Ezzel kezembe nyomta, hogy lapátoljam ki a vizet a csónakokból sorba.

Úgy döntöttem nem kertelek, egyenesen rákérdezek.

- Te varázsló vagy Manó?

Hirtelen megállt a víz merítésben, a választ egyből láttam a szemében. Nem tudta, hogy mit feleljen, hogy a válasz elől kitérhessen.

- Erre a kérdésre nem felelhetek, kérlek ne kérdezz tőlem ilyet. Megfogadtam a Bölcseknek, hogy titkomat kiadni nem fogom senkinek. Annyit mondhatok neked, az állatok védelmére esküdtem fel. Amikor két szív találkozik, a szeretet lángja az égbe parázslik. Minél többet szeretünk, annál több erőt merítünk. Az embereknek szüksége van a szép szóra, az elismerésre, s a jóra. Minél többet adsz ezekből, annál inkább sugárzik a boldogság a szemekből.

- Köszönöm neked e bölcs sorokat, elárulni nem fogom titkodat. Nagyon szép az, amit mondtál, és tegnap jó helyen voltál. Nemes cselekedetet tettél, számomra igazi meglepetés lettél.

- Elég legyen a szép szóból, megárt a sok a jóból. Gyere, lapátoljunk tovább, még vannak csónakok odaát.

Láttam rajta, hogy zavarban van, s beláttam, igaza van. A szavak helyett néha a tettek többet érnek, a varázslók szeretetet ebben mérnek.

Lapátoltuk tovább a vizet, s közben feltöltöttük szívünket. Ezen a napon életre szóló barátságot kötöttünk, közben az angyalok mosolyogtak fölöttünk.

A mese folytatását itt olvashatod:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-a-kivansagok-retje

A mese előző részét itt találod:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-az-ozonviz

Ez az írás kicsit más mint a többi, de szívem szükségét érzi.

Szükségem van Rád és Neked Rám.

Olvasd el, már várt!

Mi emberek, találkozunk egymással testben, találkoznak gondolataink, érzéseink lélekben. Beszélgetünk egymással. Hozzád szólok, te meg hallgatsz.

Hozzám szólsz, és meghallgatlak.

Elmondod mi történt Veled aznap, kivel futottál össze a kisboltban, elmeséled mit álmodtál. Megosztod Velem a mondanivalódat, ami a fejedben született. Impulzusokat sugárzol felém:

- Hallgass meg, kérlek, hadd mondjam el.

Meghallgatlak, hallom, ahogy lelked kivirágzik, harmóniára találsz. Megkönnyebbültél, mondhattál valamit.

Figyelek rád minden erőmmel, nézem, ahogy artikulálsz, ahogy mozog a szád és mosolyog a szemed. Hallom a hangod csilingelését. Bármit is mondasz, jól teszed, csak mondjad. Mondd el, ha úgy érzed…mondj bármit…

Azért találkoztunk abban az órában, abban a percben, hogy azt elmondd nekem, azért hogy meghallgassalak és Én figyeljek Rád.

Beszélek Hozzád folyamatosan, érzed már a küldetésed?

Minden embernek küldetése van, mindenkinek van egy órában pár perce, amikor meg kell hallgatnia valakit. Mindenkinek van egy órában pár perce, amikor meghallgatják.

Figyelj Rám, mondd el mi bánt, figyelek Rád, elmondom mi bánt. Örülj a sikeremnek, mosolyogj a viccemen, tréfálj meg és nevetni fogok. Sírjunk együtt, utána könnyebb lesz. Oszd meg velem élményeid, megosztom veled titkaim.

Legyen az barát, társ, vagy gyermek, TALÁLKOZZATOK: nézzetek egymás szemébe, találkozzon lelketek, hallgasd meg és mesélj neki. Légy TE, aki meghallgatja, és viszont hallgatnak.

Érzed már? Te és Én találkoztunk.

Meghallgattál…ebben a pár percben...

Köszönöm!

Szeretettel:

Holdleány :)

Az erdő népe utánajárt a nagy zajnak, megcsodálta színét a piros traktornak.

A nagy esemény után mindenki ment amerre látott, jött az eső, felvettük az esőkabátot. Kati és Sári futottak előttünk, én és Panni még egy kis szedret szedtünk. Behajoltunk a bokorba mind a ketten, szedtük is bőszen a feketeszedret. Íze édes volt, mint a méz, egyszer csak velem szemben egy sündisznó néz.

Mérgesen futott a kezem felé, de azt elvétette és szúrt egyet mellém. Kissé kancsal volt szegényke, szomorú is lett, hogy ezt megint elvétette. Gyorsan elhúztam a kezem, majd fel is egyenesedtem.

- Panni láttad ezt, a süni nekem esett?

- Láttam én a balul sült döfést, szerencsére nem okozott sérülést. Miért támadt rád, talán csúfoltad az orrát?

- Dehogy is, a csúfolódás rosszul esne nekem is.

Keresni kezdtük a sünit. - A szél egyre jobban süvít- kiálltja nekem Panni, - nem kéne inkább hazamenni?

- Igazad lehet, ez a süni már úgyis messzire mehetett.

Kijöttünk a bokorból a szederrel, egy süncsalád állt előttünk egy vederrel.

- Adjátok nekünk a szedret, mert különben bajban lesztek.

A család felbőszülve állt előttünk, a bosszú csillogott szemükben. Viccesek voltak a fejükön vederrel, a kezükben két-két szeggel. A szedret szó nélkül odaadtuk, bántani őket nem akartuk. Amint megkapták a zsákmányt, máris eliszkoltak egy liliom szárán. Az vezetett az otthonukba, néztünk utánuk szomorúan. Nem akartuk őket meglopni, sem a kis sündisznót megbántani. El sem tudtuk nekik mondani, nem engedtek szóhoz jutni.

Folytattuk utunk hazának, szedtük a sátorfánkat. A Király fánál aztán eszembe jutott a kis sündisznó újra, mondtam Panninak nézzen át a túlra. Amíg ő ezt megtette, gyorsan becsuktam szemem.

Visszarepültem a liliomhoz, rövid idő után odataláltam a sünnyomokhoz. Követtem őket egészen egy korhadt faághoz, majd lehajoltam az aljához. A süncsalád volt a lyukban, néztek maguk elé szomorúan. Nem értettem a dolgot, hiszen most adtunk nekik egy csomó dolgot. A szeder jól jön ilyenkor, mi lehet a bajuk akkor?

Véletlenül meghallottam egy beszélgetést, nem jól szigetelt a kerítés.

- Ez a szeder az összes betevőnk télre, nagyon kevés a gyerekekre nézve. Mondtam neked, hogy falazd be a kamrát, elvitte a gonosz menyét a zsákmányunk javát.

A kezét tördelte a sünanya, fejét csóválta az apa. Két gyerek a sarokban játszott, a harmadik didergett, azt hiszem fázott. Most már értettem mindent, a menyét elvitte az összegyűjtött kincset. Ezzel fel is szálltam az égbe és keresni kezdtem szépen. Vissza akartam szerezni az eledelt, a menyét nálam leszerepelt.

Nem messze a sündisznóktól megláttam a menyétet, éppen télire készülhetett. Almákat gurított egy fába, rákiabáltam, de hiába.

- Menyét hallod amit mondok, én hozzád szólok?

De ő csak pakolta a gyümölcsöket egymásra, közben beleharapott egy szép piros almába. Közelebb mentem hozzá, észrevett és mosolygott rám.

- Szervusz Holdleány, miért jöttél ilyen korán? Tán este van, hogy te itt vagy?

- Most nem ezért vagyok itt, hallottam egy szomorú hírt. Szeretném kideríteni igaz lehet-e, ebben nekem segítesz-e?

- Persze azon nyomban, csak betakarom a zsákmányom az odúmban. Képzeld hatalmas fogásra leltem, nem messze innen szereztem. Volt egy lyuk falak nélkül, benne sok dió, mogyoró és szőlő kékült. Nem láttam ott senkit és név sem volt kint, így hát összeszedtem mindent, rég találtam ennyi kincset.

Tudhattam volna, hogy a menyét nem olyan fajta. Elmondtam neki az igazságot, ami neki kicsit fájhatott. Sajnálta a sok finom falatot, egy-két könnycseppet is hullatott. De megértette, hogy vissza kell adnia a gazdájának, a kis sün családjának.

A kis kancsal süni kint kószált házuk előtt, amikor a menyéttel eltakartunk egy felhőt. Leszálltunk a zsákmánnyal, ő ránk világított egy lámpával.

- Mi már ismerjük egymást, a bokorban rám támadtál. Visszahoztuk nektek a télre összegyűjtött eledelt, eltűnésének oka véletlen lehetett.

- A kis süni elmorzsolt egy könnycseppet, teljesen megszeppent. A kis orrával megsimogatta kezem, át is ölelte volna, ha engedem.

Még órákig beszélgettem a süncsaláddal, megkínáltak finomabbnál finomabb kajákkal. Így történt a megismerkedésünk Martonnal, a kancsal kis sündisznóval.

Visszamentem a nap végén Pannihoz, aki már a lányokhoz csapódott. Együtt mentünk haza, azután én útnak indultam újra.
 

Most már közel vagyok hozzád, az álomport szórom is rád.

A mese folytatását itt olvashatod:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-marton-uj-szeme

A mese előzményét itt találod:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-a-rejtelyes-masina