holdleany

A tanyán béke volt egy ideje, amióta a kiskakasnak megenyhült a szíve. Barátságot kötött a lovakkal, jóban lett a szamarakkal. A kecskékkel is beszélgetett, szívesen látta az udvarban a teheneket.

Nyugalom volt a pitvarban, Gyuri jelzett minden hajnalban.

Pár napja kiscsibék keltek ki, kis pelyhesek voltak mind. Kotkodács gondosan takargatja őket, szárnyával védi a csibéket.

Hat kicsi csőr tátog minden reggel, anyukájuk velük igen kedves. De jaj annak, aki közel merészkedik, a kiscsibéket foggal-körömmel védik.

Ma reggel apukájuk hangos kukorékolására ébredtek, a kiscsibék egytől egyig felkeltek.

Hamar feltalálták magukat, szaladtak a pitvarban nagyokat. Sokkal bátrabbak voltak, mint tegnap, már a kacsákhoz is bekukkantottak.

Szívesen töltöttem időmet Béla bácsi tanyáján, legeltettem szememet minden állatkán. Most is közel ültem a tyúkudvarhoz, figyeltem a kis apróságokat, ahogy szaladtak anyukájukhoz.

De valaki nagyon rosszban sántikált, miközben egy tyúk hangosan káricált. Settenkedett a kerítéshez a fekete alak, hosszan elnyújtotta magát, ahogyan szaladt. Bizony Kormos volt a kitervelő, a nagy gaztett szervező.

Fájt a foga egy csibére, el akarta kapni ebédre. A macska pillanatok alatt az udvarban találta magát, leste a kicsiket egy órán át.

Egyet gondolt, aztán egy óvatlan pillanatban odakapott. El is kapta egyiket, futott volna egyenest. De a tyúkanyó előtte termett, felborzolta tollát és a macskának esett. Kormos eldobta a kiscsibét és mentette volna életét. De Kotkodács még belecsípett, Kormos felfogta, mit tett. Rossz húsra fájt a foga, most fájhat helyette a tompora.

A csibét anyukája megvigasztalta, ölelte, puszilgatta. Szorította magához, odahúzta szárnyához. Jó volt látni az anyát, aki gonddal óvta babáját. A kicsi megnyugodott végre, magát biztonságban érezte.

Ez a gondoskodó szeretet legyen példa az embernek. Szeresd mindennél jobban gyermeked, érezze minden nap, hogy szereted.

További mesét itt találsz:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-gyuri

Indigó a napsütötte teraszon röpködött, anyukám a konyhában szöszmötölt. Szeretem a meleg őszi napokat, érezni a kellemes őszi illatokat. Elhatároztam, hogy meglátogatom Katit, olyan régen láttam ugyanis. Fél óra múlva már kopogtattam nála, de amikor meglátott, leesett az álla.

 Holdleány, mi járatban jársz itt, hiszen még nincs éjszaka kint?

Meglepett ez a fogadtatás, láttam arcán egy kis szomorkodást.

- Talán rosszkor jöttem hozzád, vendéget vársz?

Kati az ajkába harapott, teljesen összezavarodott. Látszott, hogy hazudni kényszerül, ami egyenesen szívére ül.

- Most nem érek rá, nagytakarításban vagyok egy órája már. Ne haragudj Holdleány, majd máskor talán.

Ezzel becsukta orrom előtt az ajtót, de még az utolsó pillanatban észrevettem Manót. Mit kereshet Katinál és miért titkolóznak egyáltalán?

Megkerültem a házat, gondoltam, ha már itt vagyok, megnézem a tájat. Hátul két kerékpárt találtam, hogy kié volt? – egyet találhatsz!

Sári és Panni is ott volt Katinál, most már kíváncsi lettem igazán. Mi folyik itt, miért nem akarják, hogy részt vegyek én is?

Úgy éreztem magam, mint akit elárultak, a jó barátaim hátba támadtak. Kihagynak engem a játékból, igen csak megfogyatkoztam barátokból.

Szomorkodtam magányosan hazafelé, már minden rosszat képzeltem magam elé. Dühös voltam rájuk.

- Többé nem fogok szólni hozzájuk!

Nagy búsulásomból Indigó rázott fel, aki elém jött sebesen.

- Legalább te itt vagy nekem, míg a barátaim cserben hagytak engem.

Bezárkóztam a szobámba, rosszkedv tört rám magányomba.

Édesanyám kért meg menjek a patakra, egy kis vizet hozzak a ruhákra. De nekem semmi kedvem nem volt, anyukámra is csak haragom szólt.

- Hagyjatok engem békén, cserben hagytak a barátnőmék.

Édesanyám nyugtatott kedvesen, meggyőzött, hogy az a víz kell, de sürgősen. Nem volt mit tennem, el kellett mennem.

Az úton már jobb kedvem lett, kellemes illatot éreztem. Hirtelen el is felejtettem szomorúságom okát és barátaim titkolózását.

Kellemesen meleg érzés öntötte el szívem, mikor valamilyen boldogság előtt áll az ember.

Felnéztem az égre, egy kósza lampiont láttam szállni a széllel. Követtem szememmel a színes lámpást, előttem felgyulladtak a fáklyák.

Ott álltak mindannyian, Manó, Kati, Sári és Panni. Béla bácsi családjával és Maszatkával. Elöl voltak a kisebbek, Klaudia, Teki és fia. Az angyalok hoztak le bárányfelhőket, azokat tologatták ide-oda.

Hiszen az egész erdő megjelent és akkor leesett.

- Most lesz a szülinapom és ti megleptetek ez alkalomból?

Hangos nevetésben törtek ki, biztosan furcsán néztem ki.

Jöttek egyesével köszönteni, ajándékaikat átadni. Én még mindig a föld felett jártam, ezt álmomban sem vártam.

Katin volt a sor, rövid habozás után így szólt:

- Ne haragudj, hogy elküldtelek ma, de annyira össze voltam zavarodva.

- Ó, én már nem haragszom, már teljesen elszállt haragom. Bevallom, hogy rosszul esett, de előbb ítélkeztem, mint kellett. Egyből a rosszra gondoltam, magamat magányba sodortam. Elhamarkodottan kaptam fel a vizet, legközelebb számolok tízet. Köszönöm nektek ezt a csodás estét, az erdőlakók szeretetét.

A születésnapom az erdő közepén ért véget, amikor kialudtak a fények. A lámpásokat az égnek eresztettük, az égnek tisztelegtünk.

Tanulságos volt a mai nap, bosszúságot én okoztam magamnak.

Ne ítélj elsőre, inkább szálljon el haragod örökre.

A mese előző részét itt olvashatod:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-indigo

A mese következő részét itt találod:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-gyuri

Egy szép őszi napon Béla bácsi horgászott a patakon. Maszatka is ott volt vele, fájt a foga a rövid keszegre. Nem csak Kormos szerette a halat, Maszatkával sokszor hajba kapott. A kutya-macska barátság ebben a mesében sem működött, na de egy szúnyog éppen arra zümmögött.

Béla bácsi érezte, hogy a nap már megy lefelé, csomagolta is össze szerelékét. Kapás akadt bőven e napon, de hal egy sem maradt a zsinóron.

- Sebaj, jó halásznak idő kell a nagy halára. Nem jön az csak úgy magától, edződjön a halász a sok kapástól!

Megfogta kutyáját és elindult haza, otthon már várta kis családja és a vacsora.

Ültem a patak mellett egy faágon, körülöttem pillangók repültek varázslón. Néztem Béla bácsit, amint horgászott, amikor egy lepke az orromra táncolt.

Oly gyönyörű volt a selyem szárnyával, felrepültek fejemre párjával. Hallgattam szárnyaik összecsapását, és szívem szüntelen kalapálását.

Ismeretlen érzés töltött el, a pillangók csak táncoltak fölöttem. Nem mostanában láttam ehhez fogható égi látványt, színűkben felfedeztem a mályvát. Olyan lilásak voltak egészen, néha rózsaszínek merészen. Csodálattal figyeltem, megbabonáztak teljesen.

Egy lepkelány elindult a Sötét Barlang irányába, a többiek lassan szálltak a nyomába. Nem meséltem még nektek erről a helyről, pedig hallottam már a rejtélyről.

Tanakodtam mi tévő legyek, a lepkékkel elmenjek? Vajon engem hívnak oda, miért szálltak tova?

Követtem a lepkéket végig az ösvényen, rózsaszirmokat szórtam a sövényre. Repültek fel, majd le, egymás után szálltak az égbe és a mélybe. A barlang előtt egy kört alkottak, valamit mondani akartak.

Néztem a szabályos kört az égben, majd benéztem a barlangba, jó mélyen. A kör a tündérek jele volt erdőnkben, ők alkották baj esetén kendőben.

Tán egy tündér került bajba, ő küldte a pillangókat orromra?

Mielőtt választ kaptam volna, a pillangók berepültek a barlangba. Nem volt más választásom, utánuk mentem a sziklákon. Mentünk be a barlangba, a pillangók világítottak a falra.

A pillangók elértek egy elágazást, két irányba vonultak tovább. Válaszút elé állítottak, további segítséget nem adtak. Most már egyedül kell megoldanom a rejtélyt, feladták nekem a leckét.

Vajon melyik utat válasszam, hogy a tündért megtaláljam?

Sokszor mondják, hogy válaszd a helyes utat, de hogy melyik a helyes, azt senki sem tudja. Azon a bejáraton mentem át, amerre a lepkelányok repültek tovább. Egy belső hang sugallta: menj csak arra!

Mindenkinek van egy belső hangja, csak nem mindig hallgatunk arra. Pedig sok rossz döntés megelőzhető lenne, ha a belső hangodra hallgatnál időben!

A barlang egy forráshoz vezetett, a forrásban egy tündér fekhetett. A lepkelányok kört alkottak felette, be volt csukva a szeme.

Mozdulatlanul feküdt a forrás vízében, pirospozsgás volt az arca a víz tükrében. Néztem csak mereven rá, nagyon szép volt a tündérlány. Göndör haja lazán feküdt vállán, egy tincs kóborolt hegyes állán. Nyaklánc volt a nyakában, egy gyöngy volt a nyakláncban.

Teljesen magával sodort szépsége, arcához hajoltam félénken. Lassan, de lélegzett, egy lepke rajta lépkedett. Gyorsan kell cselekedni, a tündért meg kell menteni.

Ahogy az angyaloktól hallottam, a szemére könnycseppet csorgattam. A tündér kinyitotta szemét és megköszönte, hogy megmentettem életét. Kissé bágyadt volt még egy darabig, aztán elmesélte hogyan jutott idáig. De ez egy másik mese, talán elmondom egyszer.

A tündér még hálául fogta az egyik pillangóját s nekem adta. A lepke társam lett ettől a naptól, óvott minden bajtól.

Megköszöntem a tündérnek a pillangót, a lenyűgöző Indigót.

A mese előzményét itt találod:

http://holdleany.reblog.hu/post-009

A kövekező részért kattints ide:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-a-meglepetes

Ahol a víz partot ért, mára már az is magához tért. Visszaapadt az ár, az állatok megnyugodtak már.

Elmeséltem a lányoknak mit láttam, azt hitték csak álmodtam. Kíváncsian hallgatták a történteket, elsőre azt gondolták kitaláltam a történetet.

Ahogy újra felidéztem az emléket, felfedeztem egy apró jelet. Ez ideig elkerülte a figyelmemet, de most hogy alaposabban átgondoltam, nem is értem, miért nem szúrta ki akkor a szememet.

Hirtelen a fejembe pattant egy ötlet, hogyan deríthetném ki kié volt a jótett. Esőfelhők voltak az égen, a lányoktól gyorsan el is köszöntem szépen.

Nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, furcsa is volt az égen a szivárvány. A színek sokkal élénkebbek voltak, az angyalok körvonalat is rajzoltak. Kék, sárga és zöld, utána jött a barna, olyan mint a föld. Rózsaszín és lila, a kertből nézte Béla bácsi és fia.

 Csodálattal nézték az égi látványt, keresték is az igazi párját. A kisfiú mutatta édesapjának, kiabált édesanyjának. Elhaladtam előttük, pár szót váltottam csak velük. Elmesélték, hogy féltek az árvíz alatt, kisfiúk segítségért is szaladt. De nem járt sikerrel, a Bölcsek is menekültek ezerrel.

- Nem találtam már ott senkit, üresen állt a házuk egy jó darabig. Aztán Manó bement a házba és az ajtót magára zárta.

- Mit keresett ott Manó, akinek a nadrágja mindig fakó?

- Nekem aztán nem mondta, úgy csinált mintha az lenne az otthona. Biztos rosszban sántikált, talán szerzett egy kis zsákmányt.

Elköszöntem még egyszer, a szivárvány már halványodott az égen. Egyenesen a patakhoz mentem, ott Manót kerestem.

Éppen a csónakokból merte ki a vizet, amit az ár beletehetett. Kissé fáradtnak tűnt a lelkem, egy sérülésen megakadt a szemem.

- Szervusz Manó, te erdőlakó.

- Helló –válaszolta röviden Manó.

- Hogy vagy mostanában? - szívem dobogott egyre szaporábban.

- Én jól vagyok, de az árvíz maga után sok munkát hagyott. Nem is érek rá nagyon fecsegni, nem akarsz inkább segíteni?

- Dehogynem, segítek neked, ha cserébe őszinte leszel velem.

- Nem vagyok én hazudós fajta, csak az igazat mondom, kérdezz csak, rajta.

- Ki vagy te? – kérdeztem megszeppenve.

Manó furcsán nézett rám, azt hitte bolondot lát.

- Hiszen ezt már tudod, egy fiú vagyok, horgászni nagyon tudok. Nem kenyerem a beszéd, itt a vödör tessék.

Ezzel kezembe nyomta, hogy lapátoljam ki a vizet a csónakokból sorba.

Úgy döntöttem nem kertelek, egyenesen rákérdezek.

- Te varázsló vagy Manó?

Hirtelen megállt a víz merítésben, a választ egyből láttam a szemében. Nem tudta, hogy mit feleljen, hogy a válasz elől kitérhessen.

- Erre a kérdésre nem felelhetek, kérlek ne kérdezz tőlem ilyet. Megfogadtam a Bölcseknek, hogy titkomat kiadni nem fogom senkinek. Annyit mondhatok neked, az állatok védelmére esküdtem fel. Amikor két szív találkozik, a szeretet lángja az égbe parázslik. Minél többet szeretünk, annál több erőt merítünk. Az embereknek szüksége van a szép szóra, az elismerésre, s a jóra. Minél többet adsz ezekből, annál inkább sugárzik a boldogság a szemekből.

- Köszönöm neked e bölcs sorokat, elárulni nem fogom titkodat. Nagyon szép az, amit mondtál, és tegnap jó helyen voltál. Nemes cselekedetet tettél, számomra igazi meglepetés lettél.

- Elég legyen a szép szóból, megárt a sok a jóból. Gyere, lapátoljunk tovább, még vannak csónakok odaát.

Láttam rajta, hogy zavarban van, s beláttam, igaza van. A szavak helyett néha a tettek többet érnek, a varázslók szeretetet ebben mérnek.

Lapátoltuk tovább a vizet, s közben feltöltöttük szívünket. Ezen a napon életre szóló barátságot kötöttünk, közben az angyalok mosolyogtak fölöttünk.

A mese folytatását itt olvashatod:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-a-kivansagok-retje

A mese előző részét itt találod:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-az-ozonviz

Marton éppen seperte a kósza faleveleket a házuk előtt, amikor felnézett az égre és meglátott egy bárányfelhőt. Ritka volt az ilyen látvány ebben az évszakban, de ma sütötte a nap testvérei fejét a szénakazalban.

Csodás őszi idő elé néztek, a süngyerekek a kazal tetején el nem fértek. Lökdösték egymást jobbra, majd balra, egyszer aztán az egyik beleesett egy pocsolyába. Volt ám kacagás a másik részéről, de nem sokkal azután ő is belepottyant a kazal széléről. Most már mind a ketten sárosak voltak, egymásnak fikuszt is mutattak. Folytatták a birkózást az iszapban, fetrengtek a piszokban.

Marton figyelte őket seprűvel a kezében, szomorúság látszott szemében. A családban ő volt a legkisebb és a leghisztisebb. A nagyok mindig kihagyták a játékból, ő cserébe beárulta őket rossz szándékból.

Sokszor csúfolták őt Kancsinak kancsalsága miatt, nem is látott túl jól, a labdajátékokban mindenre azt mondta, hogy gól. Egyszer egy nagyon fontos mérkőzést játszottak a nyestekkel, de Marton miatt kikaptak egy tizenegyessel. Történt ugyanis, hogy kitette a lábát egy nyest elé, az meg bukfencelt egyet mellé. Marton csak a cipőfűzőjét akarta megkötni, nem a nyestet elgáncsolni. Azóta emlegetik neki ezt az esetet, többé focizni nem mehetett.

Miután végzett a sepréssel is, úgy látta felesleges itt. Elindult sétálni a vén diófához, a kis sárgarigó barátjához.

Az úton lassan haladt, hiszen szeme egy-egy ágra hosszabban tapadt. Homályosan látta az utat, de azt észrevette, hogy előtte valami kutat.

Közelebb ér a fekete tárgyhoz, akkor már jól látszott. Egy fekete holló volt egy csillogó tárggyal, két üveg volt az, két szárral.

- Mit találtál Forró? – kérdezte a hollót.

- Kár, hogy nem tudom én sem mi ez, kár. – válaszolt a holló, akinek a neve Forró.

Nézték minden oldalról, de nem tudták mit gondoljanak erről a dologról. A holló sietett tovább, társai már várták odaát.

Martonra hagyta a furcsa tárgyat, de ő nem igazán látta. Tapogatta, szagolgatta, kicsit megrúgdosta. De nem jött rá mire lehet használni, fogta hát és elkezdte maga után húzgálni.

Vitte szépen a kis barátjához, a csodás hangú madárkához.

Kiért a rétre ahol a vén diófa állt, szólította a kis sárgarigókát.

- Merre vagy rigóka, nem láttalak régóta?

- Itt vagyok Marton, hát nem látsz ide a parttól? – csodálkozott a rigó, akinek a neve Csippó.

- De most már látlak, képzeld találtam egy tárgyat, nem tudom megfejteni mi lehet, neked biztosan van rá ötleted.

Csippó nézte, nézegette az ismeretlen tárgyat:

- Én ilyet még nem láttam.

Tanakodtak, hogy mit tegyenek vele, ahogy forgatták, dobálták ráesett véletlenül Marton szemére.

Marton annyira megijedt attól, hogy lát, hogy elkapott egy fát. Mögé bújt és onnan lesett kifele, olyan furcsa volt az erdő mindene. Soha nem látta még ilyen tisztának azelőtt az eget, és az orra előtt azt a fejet.

- Ki vagy te?

- Csippó vagyok te. Mi van veled, olyan furcsa a tekinteted. Ráesett az a micsoda a fejedre, aztán meg lecsúszott a szemedre. Talán agyrázkódást kaptál, amiért engem ott hagytál?

- Csippó képzeld látok, erre én még szavakat nem igazán találok.

Marton örömében futkározott a Királyfa alatt, közben néha a patakhoz szaladt. Olyan boldogan táncolt a fa körül, jó volt látni, ahogy örül.

Bizony ott voltam felettük az égen, szőke hajam tündökölt a kékben. Én adtam a hollónak azt a csillogó dolgot és indítottam útjára a kis Martont. A sündisznó fiú szemüveget kapott, ezek után hatalmas gólokat rúgott.

Szépen hazament aludni és a szemüvegéről álmodni.

Ti is bújjatok ágyba, csillagpor száll a szobákba.

A mese folytatását itt olvashatod:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei-a-cselek-napja

A mese előzményét itt találod:

http://holdleany.reblog.hu/holdleany-mesei--marton