Egy szép őszi napon Béla bácsi horgászott a patakon. Maszatka is ott volt vele, fájt a foga a rövid keszegre. Nem csak Kormos szerette a halat, Maszatkával sokszor hajba kapott. A kutya-macska barátság ebben a mesében sem működött, na de egy szúnyog éppen arra zümmögött.
Béla bácsi érezte, hogy a nap már megy lefelé, csomagolta is össze szerelékét. Kapás akadt bőven e napon, de hal egy sem maradt a zsinóron.
- Sebaj, jó halásznak idő kell a nagy halára. Nem jön az csak úgy magától, edződjön a halász a sok kapástól!
Megfogta kutyáját és elindult haza, otthon már várta kis családja és a vacsora.
Ültem a patak mellett egy faágon, körülöttem pillangók repültek varázslón. Néztem Béla bácsit, amint horgászott, amikor egy lepke az orromra táncolt.
Oly gyönyörű volt a selyem szárnyával, felrepültek fejemre párjával. Hallgattam szárnyaik összecsapását, és szívem szüntelen kalapálását.
Ismeretlen érzés töltött el, a pillangók csak táncoltak fölöttem. Nem mostanában láttam ehhez fogható égi látványt, színűkben felfedeztem a mályvát. Olyan lilásak voltak egészen, néha rózsaszínek merészen. Csodálattal figyeltem, megbabonáztak teljesen.
Egy lepkelány elindult a Sötét Barlang irányába, a többiek lassan szálltak a nyomába. Nem meséltem még nektek erről a helyről, pedig hallottam már a rejtélyről.
Tanakodtam mi tévő legyek, a lepkékkel elmenjek? Vajon engem hívnak oda, miért szálltak tova?
Követtem a lepkéket végig az ösvényen, rózsaszirmokat szórtam a sövényre. Repültek fel, majd le, egymás után szálltak az égbe és a mélybe. A barlang előtt egy kört alkottak, valamit mondani akartak.
Néztem a szabályos kört az égben, majd benéztem a barlangba, jó mélyen. A kör a tündérek jele volt erdőnkben, ők alkották baj esetén kendőben.
Tán egy tündér került bajba, ő küldte a pillangókat orromra?
Mielőtt választ kaptam volna, a pillangók berepültek a barlangba. Nem volt más választásom, utánuk mentem a sziklákon. Mentünk be a barlangba, a pillangók világítottak a falra.
A pillangók elértek egy elágazást, két irányba vonultak tovább. Válaszút elé állítottak, további segítséget nem adtak. Most már egyedül kell megoldanom a rejtélyt, feladták nekem a leckét.
Vajon melyik utat válasszam, hogy a tündért megtaláljam?
Sokszor mondják, hogy válaszd a helyes utat, de hogy melyik a helyes, azt senki sem tudja. Azon a bejáraton mentem át, amerre a lepkelányok repültek tovább. Egy belső hang sugallta: menj csak arra!
Mindenkinek van egy belső hangja, csak nem mindig hallgatunk arra. Pedig sok rossz döntés megelőzhető lenne, ha a belső hangodra hallgatnál időben!
A barlang egy forráshoz vezetett, a forrásban egy tündér fekhetett. A lepkelányok kört alkottak felette, be volt csukva a szeme.
Mozdulatlanul feküdt a forrás vízében, pirospozsgás volt az arca a víz tükrében. Néztem csak mereven rá, nagyon szép volt a tündérlány. Göndör haja lazán feküdt vállán, egy tincs kóborolt hegyes állán. Nyaklánc volt a nyakában, egy gyöngy volt a nyakláncban.
Teljesen magával sodort szépsége, arcához hajoltam félénken. Lassan, de lélegzett, egy lepke rajta lépkedett. Gyorsan kell cselekedni, a tündért meg kell menteni.
Ahogy az angyaloktól hallottam, a szemére könnycseppet csorgattam. A tündér kinyitotta szemét és megköszönte, hogy megmentettem életét. Kissé bágyadt volt még egy darabig, aztán elmesélte hogyan jutott idáig. De ez egy másik mese, talán elmondom egyszer.
A tündér még hálául fogta az egyik pillangóját s nekem adta. A lepke társam lett ettől a naptól, óvott minden bajtól.
Megköszöntem a tündérnek a pillangót, a lenyűgöző Indigót.
A mese előzményét itt találod:
http://holdleany.reblog.hu/post-009
A kövekező részért kattints ide: