Üldögéltem a patak partján, egy szép napsütötte őszi nap derekán. Kellemesen meleget éreztem arcomon, a kezemben egy könyvet tartottam. Szeretek olvasni a friss levegőn, néha felnézni az égre és keresni egy felhőt.
Ma nem láttam egy felhőt sem, csak a kék ég borult a szememre. Az égbe nyúló sárga levelű fák súrolták az ég lábát.
Egy-két levél az arcomba hullott, mellettem a patakban egy kis kacsa lubickolt. Vidáman fürdött meg a vízben, feltehetően öröm volt szívében.
Mint ahogy nekem is örömmel volt teli szívem, a napsütés mosolyt csalt arcomra szüntelen. Az olvasásra sem tudtam koncentrálni, valahogy mindig az égre kívántam nézni. Olyan gyönyörűen kéklett, az egész lelkem szép lett. Néztem az eget egyre jobban, amikor a vadludakat felfedeztem kicsit jobbra. V alakban repültek, majd egyet kerültek, köröztek is felettem, és közben egymásnak jeleztek.
Elragadó látvány volt ez az égi kép, talán azt sugallta: itt a tél. A vadludak magasan repültek az égbolton, követtem őket kicsi útjukon.
Pillanatok alatt már vadlúdnak képzeltem magam és egy kapásra csapkodtam szárnyammal. Utánuk repültem fel az égbe, körülöttem vadludak voltak közel egészen.
Pompás volt velük lenni, ilyen boldogságba kerülni.
Csak szálltam, szálltam a madarakkal, szabadnak éreztem magam a ludakkal. Szabad voltam, mint a madár, ez egy igaz és örök szabály.
Pár percet töltöttem az égben, aztán visszatértem a valós létbe. Gazdag élmény volt ez az utazás, még most is hallom a susogást.
Tűnődtem még egy darabon, aztán elindultam utamon. Csodás tisztelni a tájat, érezni a természet iránti vágyat.
Menjetek ki a természetbe és keressétek meg azt, amire a ti szívetek esik szerelembe!