Tisztelet az időseknek, akik felneveltek nemzedékeket! Szeretettel gondoskodjunk róluk, ez a mese szóljon most róluk!
Egy erdei kisházban egy idős néni lakott, egyik délután furcsa neszt hallott. Kinézett a ház kicsiny ablakán, a túlparton egy leányka állt.
Hullottak az aranybarna levelek a kislányra, őszi árnyékok szálltak szőke hajára. Nevetve táncolt a kósza falevelekkel, közben visszagondolt a nyárra szeretettel.
Az idős néni nevetve nézte a kislányt, és közben lerajzolt egy szivárványt. Fogta a papírlapot és kiment a házból, a kislány észrevette és kizökkent a táncból.
A néni integetni kezdett az aranyhajú gyermeknek és szólította kedvesnek.
- Amíg te táncoltál a falevelekkel én szivárványt rajzoltam vén kezemmel. Eszembe jutott gyermekkorom világa, az ősz legszebb virága. Ahogyan emlékeimben éltem, lélekben ismét hazatértem. Mire gondoltál kisleány, amikor ilyen szépen táncoltál?
- Én bizony a nyárra gondoltam, visszaakarom de azon nyomban.
- Ne akard azt vissza angyalom, meglátod lesz még rá alkalom. Ez az évszak is varázslatos, és igen csak valóságos. Mert hidd el, ősszel is élhetünk át szép perceket, varázsolhatunk emléktárunkba mesés képeket. Sétálj a ropogó avarban, nézd a kacsákat a tavakban.
Édesanyám mondta mindig nekem, amikor még a Földön élt velem:
„Játssz minden nap gyermekeddel, ismerkedjen össze az őszi természettel.
Menjetek ki az erdőbe, kapaszkodjatok meg egy szellőbe. Gyűjtsetek erdei kincseket egy kosárba, vigyétek be őket a szobába. Keressetek nekik megfelelő helyet, ahol az ünnepi asztal dísze lehet.
Ünnepeljétek az ősz érkezését, verssel, énekkel a jelenlétét. Engedjétek el a múló gondolatokat, adjatok kilincset a nagy gondotoknak. Seperj ki minden rosszat lelkedből, töltődj fel szeretetből.”
- És Néni te megfogadtad anyukád tanácsát, gyermekeidnek megmutattad az ősz varázsát?
- Hát persze aranyom, a gyermekem az egyetlen csillagom.
- Ő is itt lakik veled, ebben a kis kunyhóban elfértek ketten?
- Nem, nem lakik már velem, már régóta nem keres engem. Nem bízok már abban, hogy látom még az életben, hogy egyszer összefutunk véletlen.
A kislány nem értette miért lát szomorúságot a néni szemében, és miért nem bízik már gyermekében.
- Én mindennél jobban szeretem az édesanyámat, és ha majd öreg lesz, megosztom vele a szép hazámat.
A néni megtörölte könnyes szemét és összetette két kezét. Egészen egyedül volt mostanáig, de ez a kislány boldoggá tette pár óráig.
A kislány megígérte neki, hogy eljön máskor, mondjuk karácsonykor. Ezzel vidáman elfutott, a néni pedig házába újra bejutott.
Eltelt két hét a történtek óta, amikor a néni éppen az ablakot tisztogatta. Látja, hogy jön a kislány és vele jön egy nagyobb lány. A szeme már nem volt a régi, az alakot csak figyelgeti. Gyorsan sietett ajtót nyitni, de az ajtóban nem tudott szóhoz jutni.
A lánya volt a kislánnyal, kezében a rajzolt szivárvánnyal. A kislány megkereste a néni lányát, elmondta neki, édesanyja magányát.
Bánta, hogy eddig nem kereste, de a sok feladata miatt nem tehette. Nem jutott ideje édesanyára, lefoglalta a munkája.
Csak nézte az arcát, - megöregedett, - gondolta magában. Eres kezét megfogta és ezt mondta:
- Bocsáss meg nekem anyukám, amiért nem látogattalak munka után. Sajnálom, hogy nem voltam itt neked, hogy együtt éljük meg a szép perceket.
- Nem haragszom édes lányom, megértem én a világot. A fiataloknak dolgozni kell állandóan, itt voltál velem minden álmomban.
Sírva borultak egymás nyakába, ettől a perctől kezdve mindig időt szántak egymásra.
Becsüld az időseket mindennél jobban,
Tiszteld szüleidet annál is jobban.
Ne hagyd őket egyedül az időskor magányán,
ne hagyd őket e világban árván.
